Rémtan tisztás

Tárgy: Rémtan tisztás Csüt. Aug. 12, 2010 11:30 am

First topic message reminder :

A tisztásra kétféle módon lehet eljutni: vagy gyalog, egy hosszú, kacskaringós ösvényen át, vagy a föld alatti alagútban. A jól kivilágított, de hűvös járatba az iskola főbejárata melletti kis lépcsőn át lehet eljutni, majd a tisztás szélénél egy kis barlangon keresztül kiérni. Nem túl hosszú egyik út sem, így gyakorlatilag csupán az lehet a mérvadó, hogy esik-e az eső odakint, vagy nem. A tisztás egyébként egy különleges burokkal van körülvéve, hogy az idő viszontagságait ne a diákoknak kelljen elszenvedniük. Természetesen a burok láthatatlan és tapinthatatlan, tehát semmit nem akadályoz, csupán a szelet, esőt, havat, de azt igen jól.
Maga a tisztás szabályos kör alakú. Egyik szélén a diákok alagútja, a másikon pedig N. J. Kingston professzor lakosztályából felvezető lépcső látszik. A kettő között egy kis házikó található, nem túl feltűnő, de azért nem is láthatatlan. Itt vannak a különböző eszközök, amelyek a rémek, lények ápolásához szükségesek és elengedhetetlenek. E mögött nagy karám húzódik, ketrecekkel, kikötött lényekkel, kalitkába zárt manókkal és különleges madarakkal.
Leülni egyébként nem igazán szokás ebben a "tanteremben", csak ha kemény elméleti órára kerül sor. Ilyenkor egyszerű kültéri fa padok (körülbelül öt-hat személyesek) és asztalok vannak felállítva, de ilyen nem gyakran fordul elő, hiszen Kingston professzor inkább a gyakorlatot részesíti előnyben.

>>> Sienna Evangelin <<<

Tárgy: Re: Rémtan tisztás Pént. Nov. 11, 2011 10:37 am

*Miután mindenki bólintott, vagy mondta, hogy készen áll a folytatásra akkor a tanárnő neki is állt. Legelőször Jeffrey-hez ment oda, akinek ettől megmagyarázhatatlan érzései lettek. A tanárnő szavai, illetve közeledte megdobogtatja a szívét, amit egyáltalán nem ért, hiszen körülbelül 5 perce ismeri őt, és hát még az ismerni szó is túlzás erre az időre. Mégis ezt érzi. Csak arra tud gondolni, hogy ez valamiféle mágia, de az is átfut az agyán, hogy egyszerűen csak a tanár személyisége, és megjelenése váltotta ki ezeket az érzéseket a srácból.
Amikor a tanárnő a monológja végére ért, akkor elmondja, hogy mi is az a szó, amit ki kell mondania a szőke srácnak. Ekzistojnë! Még mindig furának találja, és nagyon nehéznek, de meg kell birkóznia vele, hogyha irányítani akarja a saját elemét.*
-Ekzistojnë!
*Mondja ki, majd legnagyobb meglepetésére megjelenik a kezében a víz. Ettől egy pillanatra a lélegzete is eláll. Tekintetét a tanárnőre emeli, és egy mosoly jelenik meg az arcán. Nem gondolta volna sosem, hogy ilyesmiket tud majd csinálni, de nagyszerű érzés, és egyenlőre még szavakat sem talál erre. Két kezét összeteszi, úgy próbálja meg felfogni a vizet, de az egyre csak gyűlik és gyűlik a markában, majd szépen lassan elkezd lefelé csordogálnia kristálytiszta víz az ujjai között, és ezt egy igen gyönyörű látványnak tartja Jeffrey. Nem egy túl nagy dolog ez valószínűleg, de neki mégis jelen pillanatban mindent jelent. Nagyon hálás a tanárnőnek, de ezt még maga sem tudja, hogy hogy tudná később majd kimutatni. De most nem is ezen gondolkozik, inkább művét csodálja. Amikor meghallja, hogy el kell tüntetnie akkor egyből kimondja a megfelelő szót, és a víz gyarapodása le is állt. Jeff kezeit leengedi így azt az egymaroknyi vizet egyszerre zúdítja a földre. majd egy picit figyel, hogy kihez hogy is közeledik a tanár. Látja, hogy mindenkihez ugyanolyan kedves szavakkal, ami egy kicsit felébreszti benne azt az érzést, hogy ő is csak egy a sok diák közül, semmivel sem emelkedik ki. De ettől függetlenül még nagyon is jól estek neki a tanárnő szavai. Azonban amikor Serenához megy oda, és a Kedvesem szót mondja neki, akkor egy kicsit elszomorodik, hogy ő nem hallott ilyet. Ezek után az lesz a célja, hogy elérje ezt, be akarja bizonyítani, hogy ő is méltó erre. Amikor az összes diák megtudta, hogy melyik is az ő eleme, akkor megkapják a feladatot, hogy minél érdekesebb formában hívják elő az elemeiket. Jeffrey egyből gondolkozóba esik, hogy mit is lehetne kihozni a vízből. Nem tudja még, hogy mik a határai, hiszen most először csinál ilyet. De mindig azt mondták neki, hogy merjen nagyot álmodni, szóval egyből valami nagyon gondolkozik. De semmi nem jut eszébe, szóval először csak megjeleníti markában a vizet.*
-Ekzistojnë!
*Mondja ki, mire egyből meg is jelenik a tenyerében ismét a kristálytiszta folyadék. Elkezdi kicsit rázni a kezét, hátha eszébe jut valami, de semmi extra. Nem tudja, hogy mit is csinálhatna belőle, éppen ezért inkább el is tünteti. Majd maga sem tudja, hogy miért, de bevillan neki egyik Egyiptomi kirándulásuk a családjával, és annak is egy pillanata. Amikor a szfinxet nézték meg. Úgy gondolja, hogy az talán eléggé fantáziadús megjelenése lehetne az elemének. De nem tudja, hogy képes lesz-e előhívni ezt. Erősen koncentrál a kívánt képre, és így mondja ki a varázsszót.*
-Ekzistojnë!
*És meg is jelenik a markában egy igen kicsinyített mása ugyan a képnek, de hát ez is egy eredmény. Ekkor eszébe jut egy kérdés, mely talán fontos lehet, de lehet, hogy csak hülyeséget kérdez vele.*
-Megkérdezhetem, hogy én például meg tudom-e fagyasztani a vizet? Vagy hogy később képes leszek-e rá? Vagy csak ebben a formájában tudom majd használni?
*Nem tudja, hogy milyen válaszra is számítson, csak a kíváncsiság hajtja.*

Tárgy: Re: Rémtan tisztás Pént. Nov. 11, 2011 10:02 pm

*Amikor Serena megpillantotta Jeffrey kezében a vizet elámult.
~Te jó ég. Ez gyönyörű.
*Serena a fodrozódó vízre tekint a fiú kezében, amely úgy hullámzik akár egy csodálatos éjszakán a lágy, langyos szellőtől fodrozódó kristálytiszta tó vize. A fiú szájából a varázsige különlegesen hangozott. Serenát simogatta a szó amikor elért hozzá a levegőben.
*Serena, mikor a tanárnő Alíz-hoz fordult ugyanazt a szerető, gyengéd tekintetet látta amit akkor amikor Jeffrey-vel beszélt. Mikor meghallotta, hogy Alíz a földet uralja, egy hatalmas, vastag törzsű, virágoktól roskadozó fa jelent meg szemei előtt. Egyetértett a tanárral, hogy Alíz valóban igazi szépség és Serena kicsit szürkének érezte mellette magát. Ekkor egy másik varázsigét is kimondott a lány és az a szimpla földkupac csodás virággá fejlődött, alakult, duzzadt Alíz kezei közt. Olyan volt, mintha a lelkéből áradt volna ki. Serena elámult és nem tudta elképzelni, hogy valaha ő is majd valami hasonlóra lesz képes.
*Végül Serenához fordult a tanárnő. Különös volt azt a szerető pillantást magán éreznie a lánynak, de megmelegedett tőle a szíve és úgy kezdte érezni, szereti Arnaelle Leroux tanárnőt. Serena mikor megtudta, hogy ő a levegőt uralja elámult, és végre elért az elméjébe, abban a pillanatban tényleg felfogta, hogy ő is részese ennek a csodálatos élménynek. Mert ez az óra az volt. Csodálatos, elképzelhetetlenül fantasztikus óra amire nem lehet azt mondani, hogy unalmas. Meghatódott, a tanárnő szavaitól és eldöntötte soha nem fog csalódást okozni neki. Úgy érezte, mintha a lelkébe látna.
-Ekzistojnë!
Serena tisztán érthetően, hangosan ejtette ki a varázsigét és kezei közt a levegő, mely az előbb még oly nyugodtan, megfoghatatlanul, érezhetetlenül lebegett, finoman megrebbent. Alig látahtóan. Serena az érzelmeit is belevitte. Először finoman, ahogyan kél az esti szél. Majd erősebben koncentrálva apró kis forgószelet irányítva kezei közt. Tekergett, forgott, pörgött. Azt hitte nagyon kell rá koncentrálni, odafigyelni nehogy kicsússzon a kezei közül és valami borzasztó dolgot tenne akkor. De tévedett. Minden erőfeszítés nélkül lett az álló levegő, mozgó élettelteli. Mintha élőlény lett volna, de jól látható volt ki irányítja. Serena érezte a levegőt, ahogyan mozog a kezei közt. Bal karját felemelte és a levegő körbeölelte azt. Simogatta a kezét. Majd a tincseit finoman meglebegtette a szellő, simogatta az arcát. Serena felkacagott. Nagyon boldognak érezte magát. A környező fákat kezdte figyelni elgondolkodva. Fújt a szél az erdőben amit nem ő hozott létre. Az avarban bújkáló apró kis lények mintha személyes sértésnek vették volna, hogy a szél épp most zavarja őket. Serena kissé elgondolkodott. Majd különféle formákat készített a határtalanul selymes levegőből. Maga előtt ablakokat formázott. Majd egy tetőt, falakat. Egy nagyon szellős házat formált. Azt amelyikben egykoron élt. Ez eszébe juttatta a szüleit, a legjobb barátját, a városát. Aztán a gondolatai közé befurakodott az a lány, és Serena érezte ahogy elönti a méreg. Összeszorította a szemeit. Képek sorozata áradt elé, hogy mennyit sírt miatta, mennyire magányosnak érezte magát, hogy csak elfojtotta magában, senkinek nem szólt róla. Ezt az egyet még a szüleinek sem árulta el. Nem tudta, nem merte. A lelkét felemésztette ez a bánat. Már oly régen látta őt, mindenkit. De most is úgy emlékezett rájuk mintha csak tegnap váltak volna el. Majd erővel kinyitotta a szemét és a gondolatait elszakította a megrázó gondolatoktól. A házból apró, tekergőző falat alkotott maga előtt, amitől elámult. A szélből labdát formázott. Az forgott, pörgött. Kicsit játszott vele. Mintha labdázott volna. Feldobta a magasba, keresztül sütött rajta a napfény, visszalebegett a lányhoz, aki most a fejével ütötte odébb. Serena a labda után nyúlt, szinte mágnesként húzta vissza. A kis labdát kisimította, mint egy pergament, melyet több ezer év után most tekertek ki.
~Na akkor most alkossunk.
*A levegő előtte lebegett mintha egy tálca lenne. Majd elkezdett felfelé hengeredni, de a teteje nem széles lett mint az alja, hanem csúcsos. Legfelül pedig egy kis golyó forgott. A golyó leröppent és mintha szilárd, de ugyanakkor rugalmas lett volna elgurult a földön. Majd szétoszlott a levegő, mintha ködöt alkotott volna. A gondolatai kusza szövedékében, leghátul még ott harsogtak az elfojtott emlékek, minden ami valaha is szomorúságot okozott neki. Szinte fel sem fogta a lány, hogy miközben gondolkodott a ködben emberi arcok jelentek meg, egy egy nevető mozgókép. Lágy érzelmeket árasztottak a képek, de bennük volt a keserűség ami végigkísérte az életét. Mikor észrevette, hogy egy arc tekint vissza rá a levegőből, a kezével elhesegette ami ettől elmosódott és inkább az órára koncentrált. Hirtelen ötlettől vezérelve azt formálta meg amit a legjobban szeret a világon, azt ami bármit el tud vele feletteteni. Bal kezét lazán maga elé nyújtotta kissé behajlítva. A levagő formálódott, míg ki nem alakult egy hegedű. Gyönyörű volt. Jobb kezében egy vonó, jelent meg. Szinte majdhogynem átlászó volt,de olyan sűrűn áramlott, hogy élethűnek tűnt. A húrok várakozóan csillantak meg. Serena úgy tett mintha játszott volna rajta, de csalódottan ismerte el, nem volt hangja. Régebben imádott zenélni, de már rég volt az az idő.
~ Azt mondta a tanárnő, hogy meghódíthatom az egeket, szeleket, viharokat. - *Gondolta magában. - ~Vajon hogyan golndolta ezt? Tudok vajon olyat tenni, amit a normális szél, hogy mondjuk lebegtetek egy falevelet?
*De nem mondta ki a kérdéseit melyek felütötték benne a kis fejüket, hallgatott, hátha kiderül majd az óra folyamán.*

Tárgy: Re: Rémtan tisztás Szomb. Nov. 12, 2011 9:30 am

*Alíz egy darabig csak figyelte, ahogyan a többiek használják az elementális mágiájukat. Egy kicsit kintébb húzódott a tisztás szélére. Nézte, Jeffrey-t amikor egy szfinxet formált, Serenát ahogyan játszott a levegővel... Majd a kezében lévő gyönyörűszép virágra. Csak nézte. Nem tudta mit is tegyen vele, majd mint akit valami belső erő hajt lereakta a földre. Úgy gondolta nem árt ha megpróbálja azt ami az eszébe jutott végtére is a tanárnő azt mondta, hogy gyakoroljon és a többiek is ezt teszik. Csak tekintett a legszebb virágra amit valamha is látott. Majd elkezdte formálni. Valami hosszú, felismerhetetlen dolog nyúlt ki a növényből, de az is olyan szépséges volt. Elkezdett felfelé nyúlni, magasodni. Már akkora magas volt mint Alíz amikor megállt a növekedésben. Alíz ezután négy lógó valamit formált a virágtengerből, mivel nőtt a virág nem hogy nagyobb lett volna, hanem sok kicsi virág keletezett belőle. A virágok tetejét kezte most formázni. Egy kiemelkedés nyúlt felfelé és gömbölyödöt. Egy száj alakult ki ami mintha mosolyogtt volna, egy szempár, egy orr. Kézujjak, lábujjak. Egy kecses derék, egy finom vonalú nyak. Majd finomította Alíz a vonásait, hisz még nem voltak olyan tökéletesek. Egy hajkoronya. Comb, vékony térd, lábszár. A virágok a kezei közt úgy alakultak ahogyan Alíz akarta. Egyre jobban belejött. Ott csengetek a fülében a tanárnő kedves, bíztató szavai. Mikor kész lett, egy nagyon kedves lányt formáltak a gyönyörűséges virágok. Majd elkezdte Alíz mozgatni azt. A szája megmozdult, de hangot nem adott ki, szemei kérdést sugároztak. Ekkor Alíz meghallotta Jeffrey-t hogy valamit kérdez a tanárnőtől, majd Serena is. Oda pillantott, ahol a tanárnő épp Jeffrey-vel beszélt majd Serenával. Alíz nem ment oda, pedig nem tudta, mit is csinálhatna még a virággal. Hogy csak ilyen formában tudja-e vajon megjeleníteni, vagy másképp is? Nincs tisztában képességének határaival és ez egy kicsit idegesítette, hogy vajon tud-e hatalmas fákat növeszteni, stb. Nem tudta mire lehet még képes. Ahogyan az általa kialakított lányra tekintett nem jutott semmi eszébe amivel még esetleg gyakorolhatna úgyhogy egyszerűen csak eltűntette a lányt, majd kimonta az
Ekzistojnë-t, és ismét megjelent a kezében a virágföldkupac. Beletúrt a ujjaival, élvezte ahogyan a finom föld az ujjai közt morzsolódik. Közben a többieket figyelte.*