Kreatív Varázstan Műhely

A Kreatív Varázstan Műhely az iskola melletti egyik sziklafalban kapott helyet. Elég kicsi a bejárata, épp akkora, hogy egy nagyobbacska felnőtt a fejét behúzva jusson be rajta, de hát nem is a felnőttekre tervezték, nem igaz?!
Odabent félhomály fogadja a diákot, meg kerek, négyszögletű, háromszög alakú, meg egyéb sokszögű asztalok, amilyet csak el lehet képzelni. Az asztalok körül érdekes székek vannak, mintha holmi emberi dizájnerboltból hozták volna őket; lábaik macskalábak, magán az állat fején lehet ülni, s annak begörbített háta szolgál támlául.
A falak foltosak, mindenféle színnel vannak lefestve. Itt egy piros paca, amott egy neonzöld... Fentről természetes fény tölti be a termet, ami azért érdekes, mert felettük ki tudja, hány méter vastag sziklaréteg van. Na igen, ez a mágia.
A bejárat mellett balra egy kis asztalka áll, rajta bögrék, poharak, meg néhány gőzölgő teás kancsó, elvégre szomjasan egy művész sem tud rendesen dolgozni!
A bejárattal szemben pedig egy ódon, tiszafa szekrény áll. Reneszánsz stílusú, kopottas bútor. Ez szolgál szertárként. Ha a két ajtót kinyitjuk, egy másik terembe jutunk, ami olyan, mint egy raktár: tele van polcokkal, és gyakorlatilag bármiféle kelléket megtalálhatunk itt...

*Kissé bizonytalanul vág neki az útnak. Fogalma sincs, merre van a Kreatív Varázstan Műhely, csak annyi van a papírjára írva, hogy a Kúrián lévő egyik sziklafalban, és, hogy egyszerűen nem lehet eltéveszteni. Ez addig teljesen rendben volna, hogy könnyen észreveszi, ha arra jár, de hát, ha egyszerűen azt sem tudja, hogy merre keresse a sziklafalt?! Na, akkor van trutyiban. Elkésni meg természetesen semmiképpen sem akar, ezért előrelátóan majd’ félórával előbb indul. Csak, hogy ez nem sokat segít rajta. Idegesen rágja a száját, hiszen a sötétben, a fák között átvágva azért nem olyan hű, de kellemes érzés, sőt, egy kicsit talán félelmetes is. Na igen, télen már fél ötkor is sötét van. Ezt (is) utálja ebben az évszakban, na, meg a hideget, az állandó nedvességet, meg a vakító havat, és persze azt, hogy ha a fiúk „vicces” kedvükben vannak, állandóan megfürdetik őt. Ami igen kellemetlen tud lenni, főleg, ha ezt a kis csínyt egy rövid megfázás, ne adj’ isten tüdőgyulladás követi. Szóval, tényleg nem csípi a telet. Bár a karácsonyt, meg a szilvesztert azért el tudja viselni, annyi szent. Miközben ezt végiggondolja, azzal próbálkozik, hogy fekete, vastag gyapjúsálával elfedje egyre pirosabb nóziját, több-kevesebb sikerrel, hiszen az anyag már annyira meggyengült, hogy nem tart túl sokáig. Morcosan az égre fintorog, összeszűkült szemekkel, szőrös sapkáját lejjebb húzkodja, mellé összefonja kezeit, és így, hogy ezzel kissé felmelegítette tovább, megenyhült arckifejezéssel folytatja útját ismeretlen célja felé. Na igen, sok helyen járt már az iskola teljes területén, de annak ellenére, hogy prefektus, az egyik tanóra helyszínét nem tudja… Hát erre nem túl büszke, meg kell hagyni. De természetesen erről nem kell tudnia senkinek! A száját rágva halad el egy aprócska tó mellett, aminek jege befagyott. Stabilnak tűnik. Lehet, hogy holnap kijön korcsolyázni. Sőt, elég valószínű. Már persze, ha visszatalál… Abban sem biztos, hogy egyáltalán még az iskola területén van.
Ekkor pillant meg a fagyos, elszórtan havas fölben egy füves csíkot, aminek végén egy csenevész fácska állán. Teljesen úgy fest a növény, mintha nyár közepe volna, és kiélvezné a fotószintetizáláshoz alapvetően szükséges napsugarak bőséges voltát, na meg, a nyári záporok gyengéden frissítő hatásait. A fejét vakarva áll meg egy pillanatra, és a füves csík másik végére téved a tekintete: egy alig 180 centi magas barlangbejárattal találja szemben magát.* ~Ez lesz az…?~ *Kérdezi összeráncolt homlokkal magától, és közelebb lépdel. Hát, talán. Mindenesetre sokat nem veszíthet, ha bekukkant. Lassan lépdel fekete hótaposójában a barlang szájához, és kíváncsian dugja be a fejét. Már előre hunyorog, hogy szeme hozzá tudjon szokni a sötéthez, de úgy tűnik, erre nem lesz szükség: odabent természetes fény fogadja. (Fel sem tűnik neki, hogy ez egy elég furcsa dolog, tekintve a felettük tornyosuló, több méter magas sziklaréteget. Senki nincs odabent, így lábujjhegyre állva belép, és kettőt perdülve a tengelye körül felméri a telepet.* - Megjöttem. *Dörmögi az orra alá megkönnyebbülten, hiszen egy ilyen furcsa terem, mint ez itt, nem lehet más, csak a Kreatív Varázstan Műhely. Hisz csak egy pillantást kell vetni az asztalokra, székekre, falakra…! Erőtlenül lehuppan az egyik macska-ülőalkalmatosságra, és rácsodálkozik az egész terem különlegességére. Tetszik neki a hely. Olyan… olyan más. Olyan nem szokványos. Olyan… felemelő. Olyan, mint egy álom…*