Electus Kilátó

First topic message reminder :

Ez csak egy kis kilátó torony,ahová szeretnek feljárni a diákok,akár a házi megírása végett is.

*Halk nevetés, mely inkább gyermeki mosolyra hasonlitható, majd lassan, mégis oly veszélyes bizonysággal halad át a nevetése egy groteszk nevetésbe, melyet megbódit az őrültek vihogása, a gyilkosok jéghideg nevetése, fagyasztva esik a világba s terjed szét mint egy epidémia. Arcán egy mély mosoly üll, immáron teljessen az az állati vadság, melyből kiolvasható a vérszomly és a gyilkolási vágy.*
- Osstoba kis halandó. Hát még mindig nem érted? Maga Airie von Nandori éll ott! Ne mondd hogy sosem hallotál róla.
*Mondja neki eme információt oly mély nyugalommal s megtorlással arcában, mintha valamilyen magasabbrendő lény lenne. Valójában nem ember Radoszka, azaz részben nem. Mindenkinek megvan a maga sötét oldala, de az övé valóban félelmetes. Hirtelen fejéhez kap, érzi ahogy körmei bőrébe fúródnak s mély fájdalom hasit belé. Összehúzódik mint egy kisgyermek a sarokban. Teste megremeg, ujjai bár elhaggyják haját, mégis körbeöleli magukat velük.*
- Minek van itt...? Minek küldtek ide engem is?! Minek?! Mondd minek?! Tudták hogy itt van! Hogy hagyhatták hogy itt legyen?!
*Orditja mintha saját magának oly módon, ahogy az őrültek szoktak, kiknek már valóban az elmélyül elborul, rájuk zúdul a világ összes terhe.*


/fagy/

*Érzi ahogy a telihold fénye lassan áttör az égen, mint egy bosszús átok valahol a messzeségben, melynek eljött az ideje, hogy beteljesüljön. Szemei melyek eddig a sirás könnyeinek adtak játszóteret, immáron felnéztek az égre óvatossan, félve hogy meglátják saját vesztüket. És lám, nem is tévedett sokat. A félelem mély vadsága vert sátrat tekintetében, érzi ahogy lelke már kezd szertefoszlani, valami benne apró darabokra tépni, hogy minden egyes részét külön-külön nyelje el örökre. A fekete éjség vadsága öleli őt körbe, s zúdul rá mint a gátat áttörő vizfolyam. Fülében felcsendül a farkasok üvöltés, mely szétterjed lelkében, akár csak egy betegség. Megérzi azt a fura érzést, melyet annyira gyűlöl magában. Arca vonásai torzulnak, az állati ösztönök járnak rajta vad táncot, mely miatt menekül belőlle az emberi lénye. Teste remeg, próbáll ellenálni az átokank, de túl erős, s ő túl gyenge. A Hold kerek fénye felbukkan s ömlik ki a két lányra, simul végig rajtuk selymes fénye, mely megcsillan a két lány szemében. Mégis... Radoszkának a szeme immáron sárgássan villan meg, mint egy farkasé, érzi ahogy szája torz morgása alakul s fogainak életveszélyes hegyessége tündököl Samarára, mintha vacsorára hivogatná. Felmordul gonosszan, ahogy azt a farkasok szokták, melyek zsákmányukat védik másoktól.*
- Menekülj... Fuss innen!
*Orditja fel hangossan, még azzal a maradék emberi lényével, mely benne megmaradt, de mégis szétporlad. Felordit, mely bár egy oly ember orditása, ki hatalmas aggóniában vergődik, mégis átalakult abba az állatiba. Körmeit ismét hajába boritja, tudja, azonnal el kell tűnnie a lánynak, de elmélye már a végtelenség sivatagába esik, elzárdók mindentől egy ketrecbe, honna nem tud kiutni addig, mig el nem múlik a telihold átka.*

*A farkas gének gyorsan működésbe léptek testében, főleg akkor, ha már rég eldobták s bezárták az emberi lény valóját. Pulzusokban jöttek az átváltozások, melyek a Holdfény nyalábában érdekes groteszk táncot alkottak minden kiváncsi szempárnak. Macskafüles sapkája megkapta a fekte bundát s a lány fejéhez nőtt, fülei életet kaptak, s hallása azonnal munkába fogott. Érzékelte az éjszakai szellő suttogását, miközben arca immáron teljessen torz farkasba alakult. Testén ruhája hangos szakadásokat hallatva hulltak le róla a földre, mint valamilyen rongyok. Mély morgás a sötétben, eltűnik a hold egy felhő alatt, talán nem akarja látni ő sem ezt a szörnyű átváltozást. Mégis, egy apró pillanat alatt kikukkan fénye, s meglátja az éjszakai lényt. Szemei vadul néznek az ájult lány testére diadalmassan, éhes pofája kitárul, mintha egészban akarná felzabálni. Teste fürgén tornyosul Samara fölé, kit talán most elér a vég, ki talán most csatlakozik a vérfarkasok sötét családjához. Lehajol felé, a vér szaga teljessen elbóditja elmélyét, kivánja mint sose mást jobban. Szimatol, fürkészi óvatossan, bár tudja ő jó maga, hogy nincs eszméleténél, de mégis inkább óvatos. Teste felnéz az égre s hosszú vonyitás hadja el éles pofáját. Egy amolyan vonyitás, mely szétterjed az egész messzi környéken, akár egy átok, mely mindenki lelkét sújtja.*

*Robert sétálgat erre, amikor furcsa hangokat hall. A telihold fénye már a lépcsőfokokat megvilágítja, olyan szép és gyönyörű az a jelenség. Megdermed, mikor meglát egy vérfarkast aki egy eszméletét vesztett lányt szagolgat. Nem tudja, hogy mi tévő legyen, de az ösztönei azt súgják, hogy meg kell menteni a hölgyet. A zsebében kutat úgy, hogy a farkas meg ne hallja őt, mert akkor neki vége, majd elővesz egy kis fiolát, benne egy rózsaszín löttyi van. Közelebb merészkedik a két élőlényhez, majd amikor találkozik a tekintete a farkaséval, a rózsaszín fiolát a földre dobja teljes erőből, amiből egy piros színű füst jön elő, a füst beborít mindent és a szaga szúrós és erős, így ha minden igaz a farkas figyelmét elvonja a lánytól így van ideje karjaiba venni őt, és egérutat nyerve elmenekülni a vérfarkastól. Rohan le az ájjult lánnyal a lépcsőn.*

*Mikor a vérfagyasztó vonyitás elhadja szőrös torkát, valahol a távolban fajtársai üdvözlik őt ugyan ilyen viszonzással, mintha annak örülnének, sötét családjuk ismét gyarapodott egy félelmetes taggal, melyet be kell vonni az állati vérszomjasság relytelmeibe. Füleit lecsapja, ahogy felmordul az idegen szagokra. Szemeivel bosszússan figyeli a lépcsőt, ahonna már hallja a lépteket is, akármennyire szeretne csendben lenni az a személy, ki épp feléjük tart. Pofáját szétnyitva vetődne már Robertre, kinek árnyát bár nem látja, mégis tudja hogy ott van. Bundája felborzolódik a hideg éjszakában, szemei bosszússan csillanak meg a Hold fényében. De mikor már épp ugrani készülne, hirtelen pofájába csap az ismeretlen vörös füst, mely inkább meglepi, minthogy paralizálja. Mégis, nem vesztegeti az időt, felüvölt akár a vad, mely társait hivja vadászatra. Bár Robert rohanhat a lánnyal le a lépcsőn, ő utánnuk veti magát, a falra ugorva, hogy ott űzhesse őket, vadászhasson rájuk s a legalkalmasabb pillanatban majd rájuk ugorjon hogy széttépje és felfalja. Bár teste nagy s nehéz, könnyedén mozog a falon lefele, követve őket, akkor is ha kisé lemaradt mögöttük. Surranó árny ként mozog, mintha mit sem jelentene számára nehéz súlya. Mélyen veszi a levegőt, igy morgása viszhangot ver a torony lépcsőzetében s veszélyesen fut gazdája előtt, hogy gyorsabban utolérhessen Robertéket.*

*Az a reménye, hogy a lány felébred és nem kell cipelnie elveszett, hisz látja, hogy a hölgy akit a karjaiban tart, meg se mozdul. Robert még azt se tudja, hogy meneküljenek meg a vérfarkastól, van nála sav, de nem akarja a vérfarkasra önteni, mert ha az vissza változik emberi alakjába, akkor bizony elég csúnya kinézete lesz. Viszont azt is tudja, hogy nem állhat meg míg bírja lába futnia kell , mert ha csak két másodpercre is megáll a farkas elkapja őket és akkor nem tud mit csinálni, az lenne az utolsó éjszakája. A lányt se tudja talpra támasztani, mert nincs nála az a bájital és a szekrényében sincs, kotyvasztani kellene neki. De míg fut, azon töri a fejét, hogy hogy meneküljön meg a lánnyal együtt a farkastól.*

*Hangos morgása vérfagyasztóan viszhangzott a torony falai között, melyek számtalanszor csapódtak vissza a két személy lelkébe oly erővel, akár ezernyi kard hideg acélja, mely pontossan sziven találl. Körmei olykor a falba csiszolódtak, otthagyták saját félelmetes nyomukat emlékül, hogy valaha járt erre egy éjjeli lény, melyen a Hold átka üll. Bundája mindjobban felborzolódott a gonosz dühtől, s ettől mégnagyobnak látszott, mint amilyen valójában. Nyála hatalmas tócsákban hulltak nehezen a padlóra, megbombázva a hideg talajt, s estek néha szét még több, apróbba. Szemei megcsillantak a hold fényében, látszott bennük saját állati vérszomlyassága. Ugrott egy nagyot, repült mint a szárnyas madár s már utol is érte őket. Még egy jó célzó ugrás s magával teriti le a tanárt és a diákot, kik halottan esnek majd össze alatta. Tökéletes taktika, hibátlan. Vár még egy apró pillanatig, majd ugrik, esik nehéz teste feléjük s pofáját kitárva villantja meg éles fogait, hogy azonnal mihelyst rájuk esik, elharapja torkukat, felzabálhassa őket. Mégis, mikor már épp hogy hozzájuk érne, szemei a meglepetségtől elkerekednek, de nem annyira, épp hogy csak, hisz többre nincs is ideje, mivel jéghideg érzés fut át rajta, érzi ahogy bundája megdermed rajta, testét nem képes mozgásra birni. Mintha saját eszméletét vesztette volna el, elmélye mély sötétségbe borul, hova elhalja fajtársai üvöltését, de ő maga nem tud nekik válaszolni. Teste bomba ként zuhan le a lépcsőre csúszik le onnan hatalmas erővel, mely miatt kiesik egésszen a tornyon túlra, le, a kinti hideg fűbe. Tán csoda, hogy teste nem tört össze, ahogy leesett a fűbe. A Hold fénye inkább komikussan futott rajta végig, mintha vigasztalni szeretné a lényt, de mégis, nem csillant meg a jég, nem szórt vissza egy halovány mosolyt sem.*

*Annyi dolog történt ebben a pár percben, hogy nem tudja mit csináljon, észreveszi, hogy a lány energiát kapott és éledezik, de ezt a lépést hamarabb is meghozhatta volna, mert akkor most nem kéne őt is a kezébe vinnie. Csak fut és fut és fut, a lány mellett aki elnyerte a bizalmát és így elengedte, hogy könnyebb legyen a menekülés. Nem tudja, hogy mi tévő legyen, majd mikor a farkas ugrani készül, sőt ezt a lépését meg is teszi, tudja, hogy itt a vég, de a semmiből előtűnik a hős megmentőjük, aki egy kis varázsigével ledönti a farkast a lábáról és szoborként gurítja le a lépcsőn. Robert csak nézi a jelenséget, de a tanár kérdésére a kimerültségtől és az ámulattól semmit nem tud mondani. Mire észbe kap, hogy megköszönje a mentőakciót a kollégának, az addigra ismét eltűnik. Robertnek nem túl sok ideje marad foglalkozni a megmentővel, hisz a lány aki idáig kába volt most a farkas után fut, még csak az hiányzik, hogy utolérje, ígyis most úszott meg egy akciót a hölgyike, még egyet akar. Robert utána fut majd sikerül megállítania és ölelésként a melléhez szorítja az energiadús lányt.*
-Ne menj utána! Majd én megnézzem mi lett vele, de először veled kell foglalkoznom, nyugodj meg a farkasnak semmi baja, hisz a kollega olyan varázslatot mondott rá, ami megvédi őt az eséstől és az emberi alakját is, érted? Most pedig gyere velem!*parancsol á a lányra, majd elindul előre, és nagyon reméli, hogy a lány követi őt.*

*Órák terjedelmes hosszát hogy itt üll, s nézi ahogy a hideg szél átfújja lenge testét. Mondjuk annyira mégsem hideg, hogy fázzon, inkább csak kellemes számára, ahogy belekap hajába, majd hireteln eltűnik. Néhány perce fújt csak, mostmár inkább elment mástájakat örvendeztetni. A nap sugarai olykor elbújtak az szürkés felhők mögött. Bár jómagát ez nem igen foglalkoztatta. Nem tudja mit tegyen. Napok és hetek teltek el attól az incidenstől hogy megpróbálta az egyik diákot és tanárt ezen a helyen férfarkas alakjában szétmarcangolni. Ujjai óvatossan haladtak végig a padlózaton és a köves falon, melyeken lehetett látni a karmai hosszú s mély nyomait. Sosem fognak eltűnni. Rémes éjszaka volt... Kicsit összehúzta magát, hogy megvédje saját magát a rossz gondolatoktól. Kicsit elgondolkodik Roberten. Rég látta. Kellemes személy sőt... tetszik a lánynak. Bár kicsit sajnálja hogy idősnek néz ki és nem igen megy fejébe, hogy diák lehet, bár tanárként még inkább hihetetlen a dolog, hogy egy olyan izmos és helyes pasi mint ő tanár legyen. Szemeit lehunyja ahogy elgondolkodik, és észre se veszi hogy halk altatódalt dúdolgat magának.*

*Robert feljön a Kilátóba, egy kicsit szellőzni, mikor felér meglátja a régen látott Radoszkát. Köszön neki.*
-Szia, rég láttalak!*mosolyog a lányra.*
-Mit dúdoltál?*kérdezi a lánytól.*
-Hogy vagy? Mi jót csináltál mostanában? És mi jót csinálsz most?*kérdések sorozatát teszi fel a lánykának.*

*Fejét felemeli hirtelen, mikor megérkezik a tanár és köszön neki. Rápillant és mintha meglepődne, kicsit elpirul, mitől végre szint kapott a sápadt bőrébe. Elmosolyodik kedvesen.*
- Szi... azaz... Kellemes napot tanár úr.
*Köszön neki tisztelettudóan, hisz mikor még utoljára beszéltek, azt hitte a buta felyével hogy diák és simán letegezte. Mikor ez eszébe jut, eléggé elszégyenli magát a dolgon.*
- Valóban rég találkoztunk. Egész jól vagyok köszönöm... Mostanában csak járkállok össze-vissza és tengetem napjaim. S ön? Hogy tetszik lenni?
*Kérdi mikor lejebb húzza kezén pólójának már igyis hosszú ujját, hogy eltakarja a hegeket, melyek viszont az arcán azért ott vannak. Mi tény, minden átváltozás ezzel jár, bár titkolja és egy eléggé eldugott helyen szokott átváltozni. Az iskola hatalmas birtokának egy részén, ahova szinte senki nem mehet és nem is jár. Bár hallani azért üvöltéseit, de remélli hogy Samarán kivül senki nem tudja ki ő valójában, hisz Robert nem látta mikor átváltozott. Remélte hogy Jacob tanár sem árulta el senkinek. De az aggodalom benne volt, mi most is kiült arcára.*

-Tanűr úr? Honnan tudod, hogy tanár vagyok, hisz veled azt a tényt hitettem el, h diák vagyok.*kérdezi kiváncsian a lánytól, s csak most veszi észre, h a lány arcán hegek találhatóak.*
-Mi történt az arcoddal? Valaki bántott vagy verekedtél vagy mi volt?*kérdezi egy kicsit meglepődve a lányt.*
-Amúgy én is jól vagyok, csak egy kicsit elvagyok havazva a munkával, meg mindjárt itt a tanévkezdés is. És én még sehol se vagyok.*mondja egy kicsit elcsüggedve a lánynak.*
-Olyan csúnya itt a fal. Történt pár héttel ezelőtt itt egy kis incidens és azóta nem csinálták meg.*nézi a szétkarmolt falakat.*

- Igen tudom hogy akkor diáknak hittem magát, de azóta eltelt pár hónap. És egy nap mikor egy új diák érezeket ön fogadta és bájital tanárként mutatkozott be neki. Mostmár értem milyért mondta hogy szereti a bájitalokat.
*Mondja egy kicsit elmosolyodva neki, majd pár pillanatra ránéz, majd ismét az eget kémleli.*
- Ezek? *érint egy kicsit ujjával arcához, mely végigsiklik a hegeken* - Ugyan.... csak egy kis baleset. Szeretek... kisérletezni.
*Válaszolja és azokra a karmolás nyomokra néz, amiket Robert emlit.*
- Incidens? Milyen?
*Kérdi s arcában megcsillan a kiváncsiság de a félelem is.*

-Értelek. És am. milyen baleseted volt? Hogy történt?*kérdezi, de hangjában a gyanakvás felismerhető.*
-Nem érdekes, csak egy diák elfelejtette meginni a főzetét, ezért átváltozott vérfarkassá, de az egyik kollégám elhárította a veszélyt, bár azt mai napig nem tudom ki volt, de remélem elkapom, és akkor készítek neki főzetet, mondjuk nem is kell készítenem, mert a teremben van főzet csak el kell venni onnan, de azért megcsinálhatnák a falat, így olyan csúnya, nem?*kérdezi a lánytól, még nem is gyanakszik arra, h ő lenne a vérfarkas.*

- Vérfarkas a diákok között?! *Kérdi hirtelen s szinte tökéletessen megjátsza a sokkos embert, bár teljessen megkönyebbül mikor érzi, hogy Robert nem rá gyanakszik.*
- Nos... szeretem az lényeket és próbáltam barátkozni egy griffel. Nos, egész jól ment. Csak aztán valamit tettem ami talán nem teteszett neki és kicsit megtámadott.
*Válaszolja neki, bár inkább elgondolkodik a főzeten.*
- A bájitaltan teremben van a főzet?
*Kérdi érdeklődve.*

-Hát igen, de gondolom az igazgatónő tudja ezt az aprócska bakit és majd ő vigyázz arra, hogy még egy ilyen támadás ne legyen.*mondja a lánynak.*
-Egy griffel barátkozni? Mit ittál te akkor?*kérdezi majd folytatja.*-Egy griff nem azért van, h a háziállatunk legyen, arra ott van a kutya, macska, bagoly.*mondja a lánynak.*
-A teremben mindenféle bájital megtalálható, a gyógyítótól kezdve a hajnövesztőig, épp ma néztem át, és egy-két bájital hiányzik, de azt holnap úgyis főzök. Én úgy gondolom, hogy aki tudja magáról, h átváltozik annak biztos, hogy van főzete.*mondja a lánynak majd az eget kémleli.*
-Milyen szép idekint.

- Hát... Mindig is jobban vonzott a vad griff mint a lusta macska... *valja be egy kicsit elmosolyodva.*
- De ha mondjuk nem tud főzetet csinálni? Ha én lennék a vérfarkas biztos hogy féllnék tanárhoz fordulni mert nem biznék meg bennük. Bár ez csak az én véleményem. De reméllem tudja az illető hogy van ilyen főzet, és azt is reméllem hogy használja.
*Elnémul és észreveszi azt a sok hülyeséget ami épp mondott. Inkább felnéz az égre.*
- Egyébként ha jól tudom nyitóbál lesz a suliban, ugye? Mondjuk kis esélye hogy én elmennék rá...
*Mondja csendben és nyugodtan.*

-Mások meg félnek a griffektől.*mondja mosolyogva, beleértve magát is, mert ő se mennek közel egy olyan vadállathoz.*
-Nálam megtanulna főzetet csinálni, vagyis tanórán tanítom, és utána már csak kérnie kell üstöt, azt pedig úgyis adok mindenkinek az első órán meg egyéb dolgokat, mert bájitaltanra nálam a diákok magukkal hozzák az üstöt és egyebeket. Tehát mikor megtanítottam, hogy hogy kell akkor már magának titokban tudna kotyvasztani, de nekem ezzel az a baj, hogy így soha nem tudok rájönni, hogy ki a vérfarkas, de ha telihold lesz addig amíg nem tanuljuk a főzetet akkor nálam kérhet az illető és akkor megtudom, hogy ki a vérfarkas. De hát ez csak a tanmenettől függ és ahogy tudom, hamarabb fogjuk tanulni a főzet készítést mint ahogy a telihold feljönne.*mondja, és egy kicsit büszke is magára, hogy fejből miket nem tud.*
-Lesz. Meg akkro mutatkoznak be a tanárok. És te miért nem jössz?*kérdezi meglepődve.*

- Értem. Igy akkor szerencséje is van. Reméllem nem nehéz az a főzet, főleg ha olyan fontos dologra van.
*Mondja komolyan, majd ismét elgondolkodik s arca eléggé elszomorodik, és inkább el is fordul tőle.*
- Mindenki szép ruhában lesz, táncolni fognak, szórakozni. Gondolom már szinte minden diáknak vannak barátai akikkel szórakozni meg táncolni fog. Sosem tudtam barátkozni senkivel...
*Fejét lábaira hajtja, melyeket felhúz magához.*

-nem tudom, nekem könnyű, bár én az összes bájitalt eltudom készíteni.*mondja a lánynak. Majd végighallgatja őt.*
-Hát akkor azért gyere el, és barátkozz, menj oda mindenkihez és beszélgess velük, mondj vicceket, de legfőképpen a háztársaiddal barátkozz, mert ők lesznek a legtöbbször veled, meg az is jó, ha más lányokkal is barátkozol, és ezeket a hegeket tüntesd el az arcodról, mert akkor úgy sokkal szebb leszel. Fel a fejjel! Bátorság! Ha kell segítség akkor nyugodtan szólj! Például a hegek eltüntetésében tudok segíteni.*mondja mosolyogva a lánynak.*