Bájitaltan terem

Itt tartják a bájitaltanos órákat.

Lassú léptekkel indult el a bájitaltan terembe. Minden egyes lépése izgatott volt, hisz lehet egy egész délutánt tölt azzal férfival, akibe szerelmes. Teljesen mindegy már neki, hogy az illető tanár vagy sem. Ezen nem tud változtatni semmit, majd a legroszabb esetben nyom neki egy szerelmi bájitalt. Kicsit elmosolyodik ezen a gondolaton, majd hirtelen eszébe jut, hogy ez nem lenne helyes dolog, mivel a szerelmet nem lehet kikényszeriteni, legalább is nagyon önző dolog lenne. Na meg egy tanárt nehéz lehet majd ilyennel átverni tehát azonnal elhagyta ezt a dolgot. Majd lehet imponál neki, és lehethogy jobban megkedveli... Mikor végre az ajtóhoz lép, mély levegőt vesz és bekopog...

(elnézést de nem működik a csillag jelem...)

*Robert éppen fiolákba öntögeti az elkészített bájitalokat, mikor kopogást hall. Odamegy az ajtóhoz és kinyitja, mikor meglátja Radoszkát megörül, hogy eljött hozzá.*
-Szia! Gyere be, foglalj helyett, sajnos semmivel nem tudlak megkínálni, de egy kis türelem, mert ezt a három bájitalt beleöntöm a fiolákba beteszem a helyükre és azonnal foglalkozok veled. Addig mesélj! Mi a helyzet? Mit csináltál ma?*kérdezi a lánytól.*

Mikor Robert kinyitja neki az ajtót, ösztönössen kicsit meghátrál és szive aprón megdobban, viszont kedvesen mosolyodik el rá.
- Kellemes napot tanár úr!
Köszön neki illedelmesen, majd bemegy. Mikor emliti a fiolákat, érdeklődve nézi a főzeteket. Majd a kérdésre is válaszol.
- Hát ma ... kint voltam és egy kicsit tocsogtak a helyi tóban. Találtam ott egy elég érdekes növényt. És mivel nem ismertem igy elmentem a könyvtárba utánna nézni, de ott se találtam semmit. Igy elhoztam, gondolván hogy ön segit ebben a rejtélyben.
Mondja miközben elővesz szintén egy kis fiolát és abban egy rózsaszin, hinárhoz hasonló növény, pulzusokat kiadva foszforeszkáll.
- Egyébként milyen bájitalok ezek?
Kérdi a fiolákra mutatva.

*Robert örömmel veszi, hogy az ő tanácsát kéri, hogy vizsgáljon meg egy növényt.*
-Hát, ilyen növényt én nem használok, de megvizsgálom neked, ha nagyon érdekel. Hamar kideríthetjük, hogy mi az a növény. És a könyvtár semmit nem írt róla?*kérdezi kíváncsian a lánytól.*
-Az egyik Doxicid, a másik Felix Felicis, a harmadik Elmeélesítő. Ezek közül a szerencselé, a kedvencem. Már sokszor bejött. Így lettem tanár.*mondja mosolyogva a lánynak.*

- Nem, nem találtam róla semmit. Eggyáltalán semmit. Még a titokzatos növények nagy lexikonjában se, épp ezért fordultam önhöz.
Mikor a tanár emliti a Felix Felicis bájitalt, szemei elkerekednek és megcsillanak.
-Felix Felicis... Óh, még sosem használtam! De nem volt öntől csalás, hogy annak köszönhetően lett tanár?
Néz rá gyanakodva egy kicsit.

-Az nem jó, na majd én utána nézzek.*mondja a lánynak, majd leteszi az asztalára az üvegcsét.*
-Nem volt csalás, mert nem az volt a főcélom, de végül is az is összejött. A bájitalt csak az használhatja aki igazán megérdemli, tehát ki kell érdemelned.*mondja mosolyogva a lánynak.*
-És am. tegnap este meddig maradtál kint?*kérdezi a lánytól.*

- Az remek lenne. Esetleg... közössen átvizsgálhatnánk a növényt. Hasznomra lenne többet foglalkozni az ilyen dolgokkal mivel a bájitalokat eléggé hanyagoltam mindig is... Gyakran robbant fel az üstöm.
Vallja be szégyenlőssen, majd elgondolkodik.
- Nehéz elkésziteni egy Felix Felicist? Egyébként meg tegnap nem voltam sokáig kint, de majdnem elkaptak a folyosón, viszont elég jól tudok bujkálni igy most szerencsém volt. Nem hiszem hogy máskor ennyi szerencsém lesz.
Mondja egy kis nevetéssel.

-Rendben akkor gyere ülj le az asztalom mellé.*majd odahúzz egy széket az asztal mellé, kivesz a szekrényből egy tálcát, majd egy átlátszó folyadékkal teli fiolát és leül az asztal mögé, majd levág a növényből egy darabot, és egy kis folyadékot önt a levágott részre, mire az elkezd füstölni és végül hamuvá ég.*
-Nos, a növény nem mérgező, és szobanövénynek használható, de inkább víz mellett él, ezért sok víz, nedves föld kell neki, hogy a szobában éljen, a foszforja nem mérgez, de étkezésre és bájital főzésre se használható, ezért csak egy szép növénynek mondhatjuk.*mondja a lánynak.*
-Nem nehéz, miért kérdezed?*kérdezi a lánytól.*

*Mikor Robert megmondja neki, hogy ülljön le, inkább csak az asztal mellé áll. Nem igazán szeret széken üllni, ezért ha teheti inkább állni szokott. Figyeli amit tevékenykedik a tanár s gondosan próbáll megjegyezni mindent. Viszont mikor kiderült, hogy csak egy egyszerű szobanövény, aprón csalódik a dologban.*
- Nos, nem baj. Legalább disziti az üres szobámat. Mondjuk kezdtem azt remélni hogy egy hihetetenül titokzatos növényre bukkantam. De sebaj. Majd máskor.
*Mondja mosolyogva, majd a kérdésre is válaszol.*
- Nos ... nem is tudom... Mivel szerencsét hoz annak aki megitta gondoltam hogy irtó összetett egy dolog, mint az átváltozási bájital. Egyébként mennyire hoz szerencsét?
*Kérdi érdeklődve és talán meg is kapott egy remek ötletet, hogyan behódolni a tanárnak.*

-Hát akkor nagyon gondoskodj róla, h mindig kapjon vizet.*mondja majd át nyújta a virágot a lánynak.*
-Egész nap szerencséje lesz az embernek, akármibe is fog.*mondja majd visszateszi a tálcát és a folyadékkal teli üvegcsét a szekrénybe és kivesz belőle egy fiolát melyben arany színű bájital van, majd átadja a lánynak.*
-Tessék, ezt úgy hívják, hogy sebgyógyító főzet, ez majd eltünteti a hegeket az arcodról és újra csinos lány leszel. Picit fura íze van, de hatásos, nem kell olyan sokat innod belőle, elég egy kicsike, ha elfogy akkor szólj, majd adok másikat.*mondja a lánynak, majd bezárja az üvegszekrényt.*

- Rendben. Nem kell aggódni. Kap elég vizet. Kicsit elkókadt... Ha nagyobb lesz visszaviszem oda ahol találtam. Jobb lesz neki majd a szabadban mint egy cserépbörtönben.
*Mondja, majd a szekrény felé néz. Mostmár tudja hol találja a bájitalt. Viszont lehet a tanár magától is adna neki egy kis Felix Felicist, ha megkérné, de inkább haggyja még megüllni a dolgot, át kell mindent gondolni. Elveszi tőle a fiolát. Kinyitja és beleszagol. Nincs szaga. Iszik belőlle egy kicsit. Vár s a hegek apránként kezdenek tűnni. Már csak átkának fekete tigris csikjai maradnak arcán, bár azok mindig is ott voltak. Elteszi a maradékot.*
- Köszönöm szépen.

*A tanár végig nézi, ahogy gyógyulnak a lány hegei.*
-Remek. Nagyon szívesen használd egészséggel!*mosolyog a lányra.*
-Bocsáss meg, de sajnos nekem még itt rendezkednem kell, úgy hogy ha nincs más kérésed akkor én elkezdenék munkálkodni.*figyeli kíváncsian a lányt nem akarja kidobni, de sajnos most nem nagyon tud vele is meg a bájitalokkal is foglalkozni.*

- Rendben. Köszönöm szépen még egyszer!
*Válaszolja mosolyogva, s tudja hogy a tanár jelzi, még dolgva s most már nincs itt helye. Hogy ne legyen kellemetlen a helyzet..*
- Nos én megyek. Elültetem a növényt mert nagyon lankadt már szegényke.
*MOndja mosolyogva, s indul is ki már az ajtóhoz. Kinyitja, majd hirtelen megáll s elgondolkodik, majd halkan mondja, de a tanárnak.*
- Szörnyű rémálmok gyötörnek...
*Hangja csendbes s szomorú, de hirtelen elmosolyodik egy kicsit.*
- Viszont látásra.
*Köszön el s az ajtót becsukva távozik a szobájára.*

*Csendes lépések hallatszanak a folyosón, melyek egy olyan személynek birtokában állnak, ki talán nem biztos döntésében, hogy valójában erre e kell útjának tartania... Sápadt arcán az idő éjszakátlan álmai rajzoltak szép mintákat, melyekhez karmok apró hegeinek fátylát fűzték. Bár jómaga már használta a varázsitalt, melyet kapott a sérülések ellen, mégsem volt elég ahoz, hogy mindent elfedjen. Egykor vörös haja most kisé összetapadt fürtökben simultak az arcához s néha szemeit takarták. Ruhája mint mindig, most is halktalanul követte minden lépését. Végre eldöntötte, megossza titkát a tanárral, aki tudna rajta segiteni, hisz bájital nélkül valóban nagyon nehéz lenne tovább titkolni a dolgot. VIszont saját maga sem tudja, hogy fogja ezt megtenni, és fél is a dologtól. Odaért a bájitaltan terem elé. Megállt és várt. Érezte ahogy szive mélyeket dobbant mellkasában, mint megannyi csatadobpergés. Mély levegő járta át mellkasát, majd kezét ökölbe szoritva emelte fel, hogy kopogjon. Mégis, már szinte az ajtóhoz ért keze, megállt a levegőben. Arcán a szomorúság futott végig.*
- Nem szabad félnem...
*Nyugtatta magában imádott szavait, melyek már megannyiszor bátorságra birták őt. Végre kopogott. Érezni lehetett, hogy féllős kopogás volt, igy talán a tanár ha bent van, nem biztos hogy meghalja.*
- Nem szabad félnem...
*Ismét kopogott, mostmár jobban, kicsit mintha nyugodtabban. Ezt már biztos meg kell hallania. Immáron csak várni kell, hogy engedélyt kapjon belépni.*

/Nincs jó netem, igy az msn-en nem működik. Kérem szóljatok Robert Saronnak hogy szeretnék vele játszani. Köszi./

*Robert egy kis papírmunkát végezz a terembe, de épp indulna vissza a szobájába mikor kopogást hall. Odalép az ajtóhoz és kinyitja, megdöbben mikor meglátja Radoszkát, hisz nem számított rá.*
-Szia!*köszön kedvesen a lánynak.*-Gyere be! Mi járatban vagy itt?*kérdezi a lánytól, miután beinvitálta.*
-Foglalj helyet!*mondja a lánynak, mutatva az egyik székre, majd jó maga leül a szemben lévő székre, és hallgatja a diáklányt.*

//Szóltam neki //

*Mikor az ajtó kinyilik, aprón hátra lép, bár maga sem tudja milyért, csupán buta ösztön. Felnéz a tanárra s már arcán látni, hogy nem épp kellemes dolog ügyében érkezett.*
- Sajnálom tanár úr hogy igy szótlanul jöttem önhöz.
*Kér bocsánatot udvariassan, bár hangja üres, mintha lelkének legnagyobb része már rég elhagyta volna a testet. Követte őt az osztályba, majd mikor helyet kinál neki, mintha észre se venné a széket, csak áll.*
- Meg szeretném kérdezni, hogy van-e önnek még abból a bájitalból amit adott nekem a sebekre. Sajnos már nekem elfogyott és nem tudok egyedül újjat késziteni.
*Fog bele egyből a dologba, bár maga tudja, hogy más bájital miatt van itt legfőkép, igy csak feleslegessen halogatja a dolgot...*

-Van. Direkt neked tettem el egy adagot.*odamegy az asztalához, majd az egyik fiókjából előveszi a főzetet és odaadja a lánynak.*
-Tessék. Használd egészséggel! És amúgy mi a helyzet? Rég láttalak. Bálon se voltál. Mesélj!*mondja a lánynak, majd visszaül a helyére és figyelmesen hallgatja a lányt.*

*Mikor a tanár emliti, hogy szándékossan neki tett el egyet, kicsit felbátorodva mosolyodik el s ránéz kedvesen. Elveszi tőle a fiolát.*
- Köszönöm szépen. Igazán kedves hogy gondolt rám.
*Mondja s sápadt arca kicsit elpirul, mi miatt végre emberi szint kapott pár másodpercre, épp hogy csak szemein lehetett elkapni a dolgot. De mikor a bálra került a szó, arca ismét ugyan olyan komoly lett, teli aggodalommal. Végre leült a székre s halkan sóhajt fel, hogy bátorságot nyerjen szavainak.*
- Nem voltam ott valóban, amit nagyon sajnálok, mert a lányok csak arról beszélnek milyen helyes fiúkkal táncoltak és flörtöltek meg igy de... én nem is tudtam elmenni.
*Elhalgat egy kicsit, hogy helyesen válogassa szavait.*
- Telihold volt, igen.... a szép pároknak romantikus éjszaka. Bál, telihold, új pasi vagy csaj... De... valakinek a telihold maga az élet átka. Nem voltam a kastélyban sem... nem mertem itt maradni mikor... megtörténik a dolog.
*Hangja eléggé remeg s érezni, hogy saját fájdalmát próbálja visszafolytani, de ugye szemek a lélek tükre s lágy könnycseppek csillogtak meg bennük.*
- Tanár úr... kérem ugye megvan magának még az a főzet amelyik megakadályozza, hogy átváltozzanak vérfarkassá?
*Kérdi s mindkét kezével gyorsan letörli saját könnyeit.*

-Ugyan, nem tesz semmit. Bár elég furcsa sérüléseid vannak, de legalább ez a főzet meggyógyítja és eltünteti a hegeket is.*mondja a lánynak, majd végighallgatja. Amikor arról beszél, hogy egyeseknek milyen kín a telihold, egyből tudja, hogy mit szeretne mondani a lány, de nem reagál semmit. Mikor a bájital felől érdeklődik, akkor feláll székéből, odamegy a szekrényhez és az egyik fadobozból kivesz egy fiolát. Odasétál a lányhoz és átnyújtja neki a fiolát.*
-Tessék, ez a fiola azért van, hogy vérfarkasként is ember tudj lenni.*majd átöleli a lányt.*
-Bennem megbízhatsz! Én segítek neked!*mosolyog a lányra.*

*Mikor a tanár feláll és a szekrényből kivesz egy dobozkát, már valahol selyti, hogy a tanár megérti őt és megbizhat benne. Figyeli ahogy kivesz egy fiolát, majd neki nyújtja. Reményekkel teli szemekkel veszi át, s remegő kezeivel tartja ujjai közt. A tanár ölelése nagyon kellemesen esik neki s elmosolyodik kedvesen. Egyik kezével átkarolja a tanár hatalmas karját, majd megnyugodva lélegez fel. Elhúzódik tőle és kedvesen mosolyodik el.*
- Köszönöm. Tudtam hogy bizhatok magában. Mondja, milyen volt a bál? Nagyon sajnálom hogy nem mehettem el, pedig már ruhám is volt...
*Mondja kicsit szomorúan, majd figyelmessen hallgatja a tanárt.*

-Jó volt a bál, csak utána már a tanórára elfelejtett járni a diák sereg. Sajnos.*mondja szomorúan a lánynak.*
-És amúgy visszatérve hozzád, hogy történt az átváltozásod?*kérdezi kiváncsian a lánytól, hisz nem minden nap tud beszélni egy élő vérfarkassal.*
-És miért nem szóltál hamarabb?*kérdezi ismét a lánykától.*

- Reméllem majd Halloween-re az igazgatónő csináll valamilyen bállt és akkor ha netán telihold lesz, nem kell bújkálnom.
*Mondja a lány vidáman és mintha már inkább humorossan, hisz ha a bulin megannyi diák lenne beöltözve, egy igazi vérfarkas, aki már emberként tudatánál lesz simán elveszik a tömegben, bár nem biztos hogy a beszédképesség ottmarad.*
- Amióta csak tudom már vérfarkas vagyok. Talán apám miatt lettem az, vagy anyám, fogalmam sincs, mivel egyik szülőmre sem emlékszem. Igy valóban nem tudom. De egy nemes mágus családnál nevelkedtem, azaz valami olyasmi, de elmentem onnan igy már néhány éve hogy a világban bolyongok. Nem, nem szöktem meg, elengedtek. Azaz elmehettem. Gondoltam megtalállom a családom, de nem igazán megy ez nekem. Nem is baj.
*Mondja neki nyugodtan, bár minden igaz, s álmai nagyok, mégis tudja, hogy talán sosem találja meg családját.*
- Nem szóltam erről mert nem tudtam hogy fognak egyesek ez miatt velem viselkedni. Nem akarok elmenni a suliból, akkor is nem jó itt nekem annyira, de jobb itt mint ott kint egyedül.
*Válaszol a tanár kérdéseire, miközben lábait lógatja a székről, mivel nem ér le lába teljessen. Kicsit komikus helyzet...*