Electus Kilátó

First topic message reminder :

Ez csak egy kis kilátó torony,ahová szeretnek feljárni a diákok,akár a házi megírása végett is.

- Rendben. Megpróbállom, de csak ön miatt.
*Mondja egy kicsit felbátorodva, s mikor a hegek eltüntetéséről van szó, felderül az arca és teljessen elmosolyodik, de arca megfájdul.*
- Valóban? Van rá valami jó főzet? Mert elég gyakran történik hogy ügyes vagyok...
*Vallja be.*
- Ami meg még a bált illeti, nem tudok táncolni se... Mondjuk, bevallom, tetszik nekem egy srác, de nem tudom hogy vonjam fel a figyelmét rá ilyen szinten... eléggé félénk vagyok...
*Hirtelen eszébe kap és elkezd nevetni.*
- Te jó ég, egy tanárral csevegek olyan dolgokról amit egy barátnőnek kéne kántálni.

-Okés, köszönöm!*mondja a lánynak.*
-Igen van, ha holnap bejössz hozzám akkor meg is kapod.*mosolyog a lányra.*
-És elmondod, hogy ki tetszik, hidd el tőlem nem tudja meg, meg nem is biztos, hogy ismerem.*mondja a lánynak.*
-Hidd el év közben, úgyis akad egy lány akinek mindent elmondhatsz és ő is mindent elmondhat neked, csak légy bátrabb!*mosolyog Radoszkára.*

- Rendben! Akkor holnap benézek önhöz mondjuk ebéd után ha nem gond.
*Mondja mosolyogva, majd mikor ahoz jön a kérdés, hogy ki tetszik neki, hisz nem mondhatja meg hogy maga a tanár akivel épp beszélget! Igy inkább gyorsan reagáll a dologra.*
- Az egyik diák. Nem tudom a nevét mert csak párszor láttam őt a folyosókon... Azt se tudom melyik szakhoz tartozik... Annyira messze még én se jártam hogy utánna nézzek a dolognak hogy mi a neve meg igy...
*Mondja egy kicsit elpirulva.*
- Na és ön? Biztos boldog a lány akit ön szeret.
*Mondja kedvesen és kicsit elpirul.*

-Jól van, gyere. Majd várlak. Gondolom csak megtalálod a szobámat.*mosolyog a lányra.*
-Hát akkor ismerkedj meg vele! A tanulás miatt nem lesz sok időtök egymással beszélni, úgyhogy még a bálon beszélgess vele!*mondja Radosznak.*
-Nekem nincs kiszemeltem. Meg jelenleg se vagyok senki be se szerelmes.*mondja a lánynak. Hangjában nincs szomorúság, hisz örül annak, hogy szabad és senki nem mondja meg neki, hogy mit tegyen.*
-Amúgy utána nézzek, hogy hogy hívják a kiszemeltedet?*kérdezi kíváncsian, hisz a professzor élete végéig segítőkész marad.*
-Sajnos, már elég későre jár, így nekem mennem kell. Akkor majd holnap várlak. Szia. Jó éjt!*köszön el a lánytól, majd eltűnik a sötétségben.*

- Hát, rendben. Olyan magasabb, hosszabb fekete hajú srác. Nem beszél sokat ahogy észrevettem és talán szintén olyan különcebb mint én... De ezt most nincs nagyon kedvem szétboncolni ha nem baj, mivel nem tudom hogy érdemes e utánna lebzselni.
*Mondja a lány, bár kicsit bánja hogy igy kell neki hazudni, de hát a szerelem ilyennel is jár. Mikor viszont Robert azt emliti, hogy nincs senkije és neki se tetszik jelenleg senki, szive kicsit megugrik teli reményekkel.*
- Rendben akkor holnap ebéd után. Már nagyon örülök! Kellemes éjszakát önnek is tanár úr!
*Köszön el tőle és még egy kicsit vár, hogy biztosan elmenjen a tanár. Majd halkan felsóhajt.*
- Jaj te buta. Pont egy tanárba szerettél bele...
*Megforgatja fejét és lemegy a lépcsőn hogy visszatérjen szobájába...*

*A már hideg este felhői komoran eltakarják a nap utolsó sugarait, melyek még talán az esős szürke felhők mögött integetnek a világnak. Mezitelen lábai most kelemesen takarva vannak a hideg levegőtől, hisz hosszú nadrágja teljesen elboritja őket, ahogy a fagyos kövön üll a kilátó falának támaszkodva. Szemei kisé mereven figyelik a gombolygó eget, mely ma éjszakára esőt igér s talán vihart is. Kezei teste mellet pihennek a földön, s ujjainak fehér bőrén megérzi a kőbe vályt karmolásokat, melyek talán nem tűnnek el.*
- Áruld el nevét, oly gyönyörű s titokzatos. A fátyol alól világit semlymes válla. Áruld el annak nevét, kiről a férfiak álmodnak, kiről szerelemmel s utálattal énekelnek. Áruld el mi mögött rejtőzik, mikor az utolsó táncban meghúzza a halál harangokat. A férfiaknak felcsillan a szeme, ha dobokat hallanak elmélyükben. Vér folyik az arcon s édes ize van a csóknak ... a halálnak. Meghallod a nevét, ha a gyerekek vele játszanak. Ajkai oly édessek, s szerelmeit sosem haggyja cserben. Szemei olykor néha könnyesek, ha lábaival széttiporja álamaid....
*Énekli halkan s mintha maga a dallam olyanféle groteszk kinevetés lenne, alattomos s füllbemászó.*
- Az ő neve háború, mikor átöleli szerelmeit. Az anyák tovább nevelik olykor saját bolond fiaikat. S akkor összeszorul a torok, mikor rád mutat, védjétek lelkeiteket, orditják az égnek...
*Eme utolsó mondatokat már inkább enyhe undorral mondta, mintha nem is lenne az ének dallamának semmilyen vége.*

*Egy férfiú az, ki következőnek érkezik a kilátóba Radoszka után. Ez előtt még nem járt itt fent. Igazat megvallva sok helyen nem járt még, Ő maga is eléggé új az iskolában, csak nem rég érkezett meg, hogy átvegye az egyik tantárgyat. Még fel sem ért teljesen, de egy afféle dalt hall, melyen el is mosolyodik. Megteszi az utolsó lépéseket, így felér a kilátóba. Egy leányzót talál ott, Javier mosolyogva biccent neki, ahogy kijebb lép.* -Szép estét.
*Hallatszik fel a köszönés a kissé őszeshajú férfitól. Látszólag semmi furcsa nincs rajta, ruhája teljesen fekete, fekete nadrág s fekete póló, az is hosszú ujjú. Ilyen késői órán talán nem is meglepő, hogy íhyx felöltözött, ennél már csak hidegebb lesz.* -Csak nem valamiféle mágikus dalt hallhattunk? *Érdeklődik mosolyogva, habár a választ természetesen tudja.*

*Fejét csendben emeli fel, mikor meghalja a léptke csendes zaját. Szemeit lehunyja egy kicsit s ujjait megmozgatja lágyan, melyek enyhén roppanak meg saját helyükre érve. Nem, nem akar semmi rosszat ezzel, csak egyszerű megszokás, na meg az éjszaka... ó igen, az a rossz éjszaka, mely miatt nem mehetett el az évnyitó ünnepségre. Nem baj, nem hiányzott nyilván senkinek s nem is keresték. Annyál jobb mindenki számára. Egy kis fiolát tüntet el zsebének egy titokzatos zugában, majd ő is köszön.*
- Kellemes estét kivánok én is.
*Hangja hideg s mintha enyhén remegne. Féll talán? Vagy fázik? Senki sem tudja eltalálni igazán. Nem néz fel, de nem bunkóságból. A hangból azonnal ki tudja dedukálni, hogy egy férfi az s nyilván tanár, bár nem gondolta volna hogy ilyen hidegben valaki rajta kivül más is feljön. Macskafüles csuklyáját kicsit jobban szemére húzza. Tudja, olykor még megvillan benne a férvarkas ocsmánysága, igy inkább nem akarja napvilágra hozni.*
- Nem, valóban nem volt varázs dallam. Csak... egyszerű ének. Vers... érzelem talán.
*Válaszol neki udvariassan, de fejében felvillan az igazság ténye, hogy jó lenne legalább Robert Saron tanárnak megmondani, hogy kéne neki bizony a várzsital...*

*Hajába túr a válaszra, mintha csak azt akarná szimulálni, hogy nem tudta a választ, meglepte, egy kicsit butának próbálja magát beállítani, de ha valakinek jó a megfigyelőképessége, könynedén kiszúrhatja a gyenge próbálkozást.* -Áá, értem. Pedig már azt reméltem, hogy tud valaki effélét. *Mosolyog kedvesen, habár a leányzó nem igazán tekint fel, de így legalább még nem derül fény valódi mivoltjára sem, hiszen szeme árulkodó, pirospozsgásan csillogva sugallja fél-démoni mivoltját.* -Vers, vers. Olyat is régen hallottam, az ismerettségi körömben nem igazán szoktak verselgetni. *Próbálja beindítani a témát, bár azt látja, gondolja, hogy nem valami beszédes az ifjú leány, legalább is így kezdetben, hiszen fejét lehajtva tartja, sőt még a csuklyáját is magára húzza még jobban.*
-Amúgy Javier vagyok. Javier Godric. *Mutatkozik be végül, s kis csendet tart, hogy esetleg a leéányzó is megtehesse ezt a gesztust.*

- Nekem se szokott olyan kedvem lenni csak ... várom már a telet, várom azt a pillanatot mikor a hópelyhek csendben táncolnak majg le a földre s ölelik körbe...
*Mondja halkan, s érezni rajta, próbálja elnyomni saját keserű érzéseit. Talán épp most is azért énekelt, hogy ne gondoljon valamire, ami bántja őt.*
- Örvendek, az én nevem Radoszka Vasilovij, Venatoris-os vagyok.
*Szólal meg hirtelen, mintha már egy kicsit kedveseben, de csak illemből van az egész dolog. Kicsit összehúzza magát s ujjai ökölbe szorulnak lágyan.*
- Ön tanár... ugye?
*Hangja megremeg közben eléggé, ezt már nem lehetett nem észrevenni...*

*A bemutatkozáson továbbra is mosolyog, mintha egyfoyltában mosolyogna, persze ez nem igaz, csupán jó kedvében van. Inkább addig lehet örülni, amíg ilyen a kedve, nem pedig mikor rossz modorú lesz és a diákok szivatásába kezd. Már ha tenni fog effélét, ki tudja. A kérdésen meglepődik, hiszen felnőtt, gondolta, hogy egyértelmű lesz, de sebaj. Nem nagy dolog, hogy előadja mivoltját az iskolában.* -Igen. Tanár és szakvezető. Tulajdonképpen a te szakodé. *Adja elő kedvességgel hangjában, Szövegelése közben hátradől a falnak és várja a reakciót.*

* A lány mintha elgondolkodna azon, hogy épp a szakvezetőjével ismerkedik. Feláll s a korlátnak dőll, azaz inkább mintha ráfeküdne felső testével. Fejét oldalra döntve s kezeit lógatja a korláton kivül. Hirtelen üresség fut rajta végig, mintha teljesen üres lenne és senkinek nem hiányozna, mi igaz is valójában.*
- Akkor ritka kedvesnek kell most legyek, nehogy rám szálljon.
*Próbálkozik egy apró humorral, mi inkább kinázsnak hallatszott s ő maga abban a pillanatban semmilyen humort nem fűzött a dologhoz. Végül fejét egyenesre forditotta s nézte a messzi erdőt.*
- Utállok itt lenni.
*Mondja mintha nyugodtan, mégis érezni lehetett hogy valami baja van.*

*Javier kissé meglepőődik a kijelentéseken, pontosabban az elsőn elmosolyodik, hiszen érti ő a poént, bár képes a legkisebb poénokon is nevetni, a második kijelentésen viszont szó szerint lepődik meg. Nem számított rá, hogy effélét fog mondani a leányzó.* -Hogyhogy utálsz itt lenni? *Próbálja megérdeklődni a gondot. Fajából erededndően kissé nehezen barátkozik, így az efféle érzelmi segítségnyújtásban sem remekel, de legalább próbálkozik. Már ez is nagy szó tud lenni tőle. *-Tán türtént valami, ami rossz hatással volt rád? *Tippelgeti vaktában lövöldözve, hogy mi lehet a gond.*

- Nem szeretek itt lenni, de itt is jobb mint sehol. Idekényszeritettek, nem akartam idejönni, de hát vagy ez, vagy üdvözölhetem a világot. Akkor inkább itt vagyok, minthogy valahol ott kint ... egyedül. Bár itt is egyedül vagyok, mert nem igen akarnak velem barátkozni. Nem mintha baj lenne mert higgyje el, nem szeretem azt a témát hallgatni hogy melyik fiú a szebbik és hogy épp milyen körömlakkot használnak a trendi csajok. Ez igazán nem az én köröm.
*Mondja egy kicsit, mintha megkönyebbülve, de mégis hangja szomorú volt. Végre a tanár felé nézett s szemei aprón csillantak meg sárgássan, akár egy vérfarkasé, de ezt igazán csak találgatni lehetne. Csinált egy lógatós mozudlatot kezével a levegőbe, mintha keze élettelen lenne majd halkan felmordult, de csak magának.*

-Hát barátkozz a fiúkkal, ők kétlem, hogy efféle témákat érintenének. *Jelenti ki újabb mosollyal, nem is gondolva arra, hogy nem konkrétan efféle lehet a gond, hiszen ekkor még nem látta a leány szemét. Persze pár másodperc elteltével ez az esemény is bekövetkezik, s bólintgat párat, mintha csak értené a helyzetet.* -Hm, azt hiszem értem mire gondolsz. De ne add fel a barátkozást. *A mosoly, mely egy-két pillanatra eltűnt, most ismét felragyog az arcán, kissé közelebb hajola tanulóhoz, így az Ő szeme is könnyedén kivehető, hogy biza az sem emberi.*
-Sosem vagy egyedül a mássággal, mindenki más a maga módján és mindig akad valaki, aki barátkozik veled majd. Valahol, valaki mindig barátjaképp fog gondolni rád is, csak épp nem biztos, hogy tudod, hogy ki az. Nem vet ám meg mindenki. *Próbálja felvidítani a lányt előadva a kis monológot.*

*Mikor a tanár szemébe néz, mintha egy kicsit elmosolyodna magában. Valóban, nem mindenki az aminek látszik elsőre, de akkor is. Mindenki egyedül van valamilyen módon, de a tanár szavai jól esnek a lánynak. Felé fordul mostmár teljesen, nem fekszik a korláton. Egy kicsit nézi, majd lábai megremegnek s a földre roskad, arcára a sirás táncol. Valóban... elkezd sirni. Nem nagyon, csak halkan pityereg, arcát kezeibe temetve s összehúzódik a hideg kövön. Nem tudja maga sem hogy milyért sir, csak igy érzi most magát, már hosszú ideje...*

*Javier nem igazán tudja, hogy mivel vígasztalkhatná még a lány lelkét, nem túl gyakorlott ebben, ez könynedén észrevehető, de azért próbálkozik és ez a fő. Mikor Radoszka összeroskad a földre, Javier eleguggol mellé, s kezét a lány vállára teszi.* -Biztos vagyok benne, hogy te is megtalálod azt, aki hinni fog benned és legjobb barátod lesz. És abban is, hogy itt, az iskolában sok barátra fogsz még rálelni. Az iskolák már csak ilyenek, szinte mindenki szerez 1-2 barátot. *Bíztatja még kicsit, majd vár.*

*Érzi ahogy a tanár a vállára helyezete kezét, mintha kinyilt volna eddig a teste, mintha meghasadt volna s végre átengedte az összes érzését, melyet eddig nem tudott. Könnyei melegen gördültek le arcán s ajkain megérezte sós izüket. Sirt, de nem zokogott már annyira. Jól esett neki végre, hogy valaki ilyenkor ott van vele s vigasztalni próbálja, akkoris ha tanár, de ilyenkor ezek a dolgok nem számitanak, hanem csak az számit, hogy ki van ott és mit tesz. Felnéz rá egy kis idő után, arcán egy kedves mosoly húzódott végig. Kicsi, de ott volt. A tanár szemeibe néz, el akarja neki mondani, hogy mi bántja, mitől féll, de még nem. Avagy... jobb ha most?*
- Vérfarkas vagyok ...
*Csúszik ki spontán a kétszavas mondat ajkaiból, s érzi ahogy kicsit megkönyebbül, de másrészt szive nagyot dobban, nem tudja mit tesz a tanár, hisz a vérfarkasok veszélyesek, főleg egy iskolában.*